Üdvözöljük oldalunkon!
Dr. Veres András
ügyvédi irodája
Rólunk
Tájékoztatom, hogy ezen a weboldalon elérhető tartalmak nem minősülnek sem tanácsadásnak, sem ajánlattételnek, sem pedig ajánlattételre történő felhívásnak.

A honlapnak kizárólag az a célja, hogy a tisztelt Érdeklődő az interneten keresztül információt szerezhessen az ügyvédi tevékenységem szakterületeiről olyan tartalommal, mely megfelel az ügyvédi honlapra vonatkozó a Magyar Ügyvédi Kamara által meghozott szabályzatnak is.

Az ügyvédekre vonatkozó jogszabályokat, és belső szabályzatokat, az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt megtalálja: www.magyarugyvedikamara.hu
Dr Veres András - ügyvéd

Diplomámat 1990-ben a Budapesti ELTE Állam- és Jogtudományi karán szeretem summa cum laude minősítéssel.

Egyetemi évek alatt alapítója voltam az egyetem Polgári Jogi Tanszéke mellett működő Tudományos Diákkörnek, ahol polgári anyagi jogi szakmai kutatásokat végeztem.

Angol és orosz nyelvekből állami nyelvvizsgával rendelkezem, angol nyelvből speciális szaknyelvi képzésben vettem részt, mely alapján angol nyelvű ügyintézéssel is fordulhatnak hozzám ügyfeleim.

Ügyvédjelölti időmet egy nemzetközi joggal és cégjoggal foglalkozó ügyvédi irodában töltöttem, majd jeles eredménnyel szakvizsgáztam.

Ügyvédi irodám megnyitását követően több helyi ingatlan közvetítő írodával létesítettem tartós üzleti  kapcsolatot.

2012-ben sikeres vizsgát tettem az Európai Unió és intézményei, valamint a munkavállalás és szociális jog az Európai Unióban tárgykörben szervezett posztgraduális képzésen.

Úgy vélem, hogy az ügyvéd és az ügyfél közötti kapcsolat alapja a bizalom, ami a tevékenységem gyakorlása során minden esetben feltétlen elsőbbséget élvez. A bizalom kiépítése és fenntartása részemről mindenkor lelkiismeretes, jogszabályoknak és a vonatkozó etikai szabályoknak megfelelő munkát, míg az ügyfél részéről részletes és korrekt  ügyismertetést feltételez.

Szakmai tapasztalatom középpontjában a cégjog és az ingatlanjog áll. Több mint harminc éves tapasztalattal rendelkezem a cégjog különböző területein (cégalapítás, cég módosítás, átalakulás, végelszámolás, felszámolás), illetve az ingatlanokhoz kapcsolódó szerződéskötési és egyéb eljárásokban.

Hatvani és Budapesti – központi elhelyezkedésű - irodáim kulturált, ügyfélbarát környezetben várják meglévő és leendő ügyfeleimet.

Több évtizede látok el tartós jogi képviseleti tevékenységet gazdasági társaságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek vonatkozásában.

Megjelölt szakterületeimen külföldi ügyfeleim részére angol nyelven is  folyamatosan végzek ügyvédi tevékenységet.
Szakterületeink
Ingatlanjog

- ingatlan adásvételi, csere szerződések készítése (lakóház, lakás, hétvégi ház, nyaraló, lakó telek, egyéb nem lakáscélú ingatlanok, termőföld)
- ajándékozási egyéb ingyenes tulajdonátruházási szerződések készítése
- tartási, öröklési, életjáradéki, halál esetére szóló ajándékozási szerződések készítése
- haszonélvezet, használati jog, szolgalmi jogot alapító, megszűntető szerződések
- társasházi alapító okirat, szervezeti és működési szabályzat elkészítése, módosítása
- bérleti, egyéb használati szerződések elkészítése
- ingatlanok megosztásával, tulajdonjogok rendezésével kapcsolatos okiratok készítése
- termőföldre vonatkozó haszonbérleti szerződések megkötése, módosítása, megszűntetése
- elővásárlási, visszavásárlási, vételi jogot alapító, megszűntető okiratok készítése
- jelzálogjogot alapító, megszűntető okiratok készítése
- ingatlanprojekt, ingatlanfejlesztés

Teljes körű jogi szolgáltatás:

- tulajdoni lap, térképmásolat beszerzése, szerződéskötés előtti teljes körű ellenőrzése
- teljes körű jogi szaktanácsadás az ingatlan tulajdonjogának megszerzésére vonatkozó szerződésről, valamint a kapcsolódó adó-, és illetékfizetési kötelezettségről
- okiratszerkesztés és ügyvédi ellenjegyzés
- külföldi állampolgárok magyarországi tulajdonszerzésére vonatkozó okiratok készítése, jogi képviselet ellátása a nem EU állampolgárok tulajdonszerzéséhez szükséges kormányhivatali eljárásban (angol nyelven is)
- jogi képviselet ellátása az Ingatlanügyi Hatóság (Földhivatal), NAV, és Kormányhivatali eljárásban
- Magyarországon állandó lakóhellyel nem rendelkező szerződő felek részére kézbesítési megbízotti tevékenység ellátása

SZÜKSÉGES INFORMÁCIÓK:

Az szerződések elkészítéshez az alábbi adatokra, információkra van szükségem:
- ingatlan pontos címe, vagy helyrajzi száma
- szerződő felek személyi igazolványának, lakcímkártyájának, adókártyájának száma és a személyi számuk


Cégjog

- gazdasági társaságok részére hiteles cégkivonat, cégmásolat, cégbizonyítvány beszerzése
- társasági szerződések és egyéb cégiratok hatályos jogszabályoknak való megfelelőségi vizsgálata
- teljes körű (cégjogi, polgári jogi, munkajogi, adójogi) jogi szaktanácsadás cégalapítás és vállalkozás indítás, illetve megszűntetés tárgykörben
- társasági szerződések / alapító okiratok / alapszabályok cégbejegyzési eljárásban történő elkészítése, ezen okiratok módosítása
- üzletrész-, társasági részesedés-, részvény átruházására vonatkozó okiratok elkészítése
- a cégek belső működésére vonatkozó szervezeti és működési szabályzatok, ügyrendek elkészítése
- teljes körű jogi képviselet ellátása cégbejegyzési, változás bejegyzési, törvényességi felügyeleti, vagyonrendezési eljárásban
- jogi tanácsadás, okiratkészítés, és jogi képviselet ellátása cégek átalakulási, végelszámolási, felszámolási eljárásaiban
- cégek belső működésére vonatkozó jogi audit készítése a gazdasági társaságok hatékonyabb működésének elérése érdekében
- jogi szaktanácsadás gazdasági társaságok szervezet fejlesztése érdekében

Öröklési jog

- teljes körű öröklési jogi (törvényes öröklés, végrendelet), és hagyatéki eljárásra vonatkozó jogi tanácsadás
- közreműködés örökösök között hagyatékra vonatkozó egyezség létrehozásában
- végrendeletek, halál esetére szóló egyéb szerződések elkészítése
- várt örökségről szóló megállapodás elkészítése
- jogi képviselet ellátása hagyatéki eljárásban
Követelés kezelés - behajtásban való részvétel

- jogi szaktanácsadás a fennálló követelések érvényesítésére vonatkozó eljárásokról,
- fennálló követelések elemzése, a tartozások behajtására vonatkozó jogi audit készítése,
- írásbeli fizetési felszólítás elkészítése,
- a fennálló tartozás rendezésére vonatkozó megállapodások elkészítése adós és hitelező között,
- fizetési meghagyás elkészítése, benyújtása a MOKK rendszer útján,
- végrehajtási eljárásban jogi képviselet ellátása,
- gazdasági társaságok, egyéb jogi személyek nem fizetése esetén felszámolási eljárás kezdeményezése, jogi képviselet ellátása felszámolási eljárásban

Civil szervezetek

- civil szervezetek (alapítványok, egyesületek) alapítása (okiratkészítés, jogi képviselet a civil szervezetek bírósági nyilvántartásba vételi eljárásában)
- civil szervezetek alapító okiratának / alapszabályának módosítása, jogi képviselet ellátása a vonatkozó bírósági változás bejegyzési eljárásban

Megbízási díj

Az ügyvédi megbízási díj a felek szabad megállapodásának tárgya, annak mértékét sem jogszabály, sem egyéb kötelezően alkalmazandó norma nem szabályozza. Irodám konkrét árajánlatot az adott ügy konzultációval egybekötött megismerését követően, a konkrét, megismert tényállás és ellátandó jogi tevékenység ismeretében tud adni.

Az ügyvédi munkadíj mértéke jellemzően attól függ, hogy az ügy mennyire bonyolult, mekkora az ügylet tárgyának értéke, mekkora felmerülő munkateher és az ügy ellátásához milyen mértékű ügyvédi felelősség tartozik. Az ügyvédi munkadíj alapvetően előre fizetendő, egyedi megállapodás esetén azonban utólagos díjfizetés és részletfizetés is kiköthető
.

Az
ügyvédi munkadíj nem foglalja magában a megbízás teljesítésével kapcsolatos költségeket, készkiadásainkat, melyekről – amennyiben azok előre ismerhetők – Irodám előzetesen felvilágosítást ad, amennyiben nem, úgy azok felmerülésekor részletes tájékoztatást nyújt.

Fentiekre tekintettel a díjszabás tételesen nem tehető közzé. Erre tekintettel felvilágosítást díjakról személyes konzultáció keretében tudok adni.
Forduljon Hozzánk Bizalommal!!
Galéria
Kapcsolat
Székhely
3000 Hatvan, Kossuth tér 16. 1/7.
      +36 37 346 231
+36 20 403 88 77
+36 20 914 1271
Fiókiroda
1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 3. 2/2
+36 20 403 8877
+36 20 914 1271
E-mail
ugyvediiroda@veresdr.hu
Hatvani irodánk

Budapesti irodánk